2014. július 9., szerda

12. rész - Feltűnt a semmiből

Sziasztok! Mint látjátok, meghoztam az új részt. Igazából azért tartott ilyen sokáig, mert egy csomó ideig nem kaptam semmiféle visszajelzést, és most őszinte leszek. Bevágtam a durcát. Mert vagyunk 37-en, és nem kapok egy komit sem? Oké.. de szerintem ez így nem igazságos. Mert van Azy. Aki egyébként tényleg csodás író, rendszeres olvasója vagyok. Na.. ő minden részhez kap sok sok hozzászólást már az nap, mikor felkerül a rész. Meg sok más bloggerina is. Akkor én miért nem? Szóval innentől a minimum három komment. Csak azután fog rész jönni. És még valami. Tudom, hogy szünet van, és hoznom kéne a részeket sűrűbben. De nem megy. Én is ember vagyok, nem töltöm mindennapjaimat a gép előtt. Lehet, hogy a következő két hét, esetleg három hét után jön. Vagy jobb esetben egy. Nem tudom.. tényleg.  Megértéseteket köszönöm! 

"Elveszítettelek. És én utána jöttem rá, mekkora kincset is vesztettem el."
Miután Zayn kiment, az előttem álló férfi felém közeledett. Láttam rajta, hogy ő is megvan lepődve, pedig az előbb nem ezt bizonygatta azzal a mosollyal az arcán. Ezalatt a pár év alatt rengeteget változott. Felnőtt, ahogyan én is felnőttem. Arcát borosta fedte, vonásai megkeményedtek. Már nem az a kisfiú, akivel a gimibe együtt jártam. Hiába érte rajongott minden lány, és ő volt a leghelyesebb, nekem akkor is egy férfias kisfiú volt, akivel a még anno öt évesen a hátsó kertben játszottam. Eddig nem említettem senkinek sem, egyedül mi tudtuk ezt a titkot. Hárman. Én, Ő, és Amy. Igaz, nem volt nagy titok, de mégsem szerettük volna, ha megtudják a gimiben azt, hogy már nagyon régóta ismerjük egymást. Szemeit kémleltem egyfolytában. Az a csillogás, ami évekkel ezelőtt ott lakozott, már eltűnt. Helyette keserű sötétség.
- Mi járatban errefelé? - mosolyodott el. Tekintetét belefúrta az enyémbe. - Vegyük komolyra a szót. Miért vagy itt? Miért vagy egy börtönben, Alex? - Kérdezte. A hangja is megváltozott, sokkal mélyebb lett.
- Amy. - Elég volt ennyit mondanom, azonnal megvilágosodott. Túl jól ismer engem és a testvérem. - De térjünk a lényegre. Miért vagy itt? Hogyan kerülsz te ide?
- Tudod, az apám mindig is szerette volna, ha a "nyomdokaiba lépek" - mutatott a levegőben idézőjeleket ujjaival-, és beiratott az egyetemre miután kijártuk a gimit. Szóval most akaratom ellenére is orvosnak kell tanulnom. És hát ide helyeztek át gyakorolni. Ebbe a börtönbe. - Nézett körbe fintorogva a szobában. Szóval az apja miatt van itt. Gondoltam magamban, mikor újra megszólalt. - Mi történt veled?
- Áh. Semmiség. Csak eltört a kezem. Azt hiszem. - sütöttem le szemem. Tudom, hogy meg fogja kérdezni tőlem, hogy hogyan, mert ő már csak Andy. Andy a kíváncsi. És nem tévedtem.
- Semmiség? Egy embernek nem törik csak úgy el a keze. Mondjuk belőled kinézem. - Nevetett fel hangosan. Kérdőn néztem rá, folytatta. - Mindig is két ballábas voltál. Nem mondod, hogy nem emlékszel? - Kezébe vette a kezem, és megnézte, közben pedig fél féloldalasan rám nézett. - Ez bizony el van törve. - Mondta, majd megfordult, és keresgélni kezdett az elsősegély dobozban, ami az egyik polcon volt a szoba másik végében.  Felültem az asztalra, s vártam. Várakozás közben elgondolkodtam a történteken, hogy mi volt régebben. Minden eszembe jutott. Andy-vel nagyon szerettük egymást, de elárult engem, és ezt nem tudtam neki megbocsátani. A gimi óta nem láttuk egymást, azaz lassan három teljes éve, most meg csak úgy feltűnt újra a semmiből. Bennem pedig ismét különös érzelmeket  ébresztett fel, amik már réges-régen aludtak, most pedig újra felkeltek. Nem tudom, össze zavart ez az egész dolog. Gondolataimat egy kéz zavarta meg, ami a karom után nyúlt. A csuklóm kétszer akkorára dagadt, nem volt szép látvány.
- Sssz - szisszentem fel, amikor a fájdalom bele nyílalt a sérült testrészembe -, ez fáj. Nagyon fáj. 
Andy lassan leengedte a kezem magam mellé, majd visszament a ládához és hozta a gipsz tekercset, és elkezdte körbetekerni a karomat vele. Nem tekerte rá túl szorosan, de nem is volt annyira gyenge. Párszor még körbement a karomon, utána már csak arra vártunk, hogy megkössön az anyag.  Miközben vártunk, néma csend keletkezett a szobában, nem szóltam én sem, ő sem. Csak a falon lévő óra ketyegését hallottuk, amint egyik másodpercről a másikra vált át. És így, csendben telt el öt teljes perc. A gipsz még mindig mondhatni nedves volt, a türelmem pedig kezdett fogyni. utálok várakozni, sosem szerettem, nem is fogok.
- Ennek legalább húsz perc kell, úgyhogy nyugi, Alex. - mondta rekedtes hangon. - Addig beszélgessünk. - Vetette fel az ötletet, ami nekem nem annyira tetszett. Mégis miről beszélhetnénk? Mi ketten, miről beszélnénk újra? Így is elég kínos ez a szituáció, hogy megint megjelent az életemben, és attól tartok hosszú hetekig itt lesz még a börtönben, mint orvos. Ami nem jó, mert a közelemben lesz, és még jobban összezavar. Mielőtt válaszoltam volna, vagy legalábbis elkezdtem volna azt a nagy beszélgetést, kifújtam a levegőt, ami eddig bennem volt,és beletúrtam párszor a hajamba. Megszokásommá vált a hajtúrás ez időben.
- Miről akarsz beszélni? - Kérdeztem halkan, szinte alig hallhatóan, szinte csak magamtól. - Nekünk nincs miről beszélni. Andy én nem felejtek, és légyszíves ne jó pofizz nekem, mert nem dőlök be ennek megint. 
Az előttem álló, most már férfivé érett fiú lehajtotta a fejét, tekintetét a földre szegezte, hallottam, ahogy csalódottan elneveti magát. Abban a nevetésben annyi fájdalom volt, mégis rezzenéstelen arccal néztem őt.
- Tudom - kezdte, még mindig lehajtott fejjel -, hogy hülye voltam, és hogy nem becsültem meg azt amim van. Nem becsültelek meg téged, amit már bánok. Hisz akkor jöttem rá mennyire szeretlek, mikor már elvesztettelek. És hidd el, rettenetesen bánom, hogy anno egy elkényeztetett köcsög voltam, és nem bírtam magammal. Sajnálom, hogy nem törődtem veled, de legfőképp azt, hogy megcsaltalak. - Mondta mindezt a földnek, de mikor végzett a mondattal, felnézett rám, és a szemembe nézett. - Sajnálom. 
Szótlan maradtam, nem találtam a szavakat. Ilyen sem történt még eddig velem sosem. Egy mély levegővel próbáltam lenyelni elő törekvő könnyeim. Meghatott. Valamilyen oknál fogva meghatott az amit mondott.
- Ez már a múlt Andy - sóhajtottam -, és már kezdtelek elfeledni téged. Most viszont újra feltűntél az életemben, és összezavarodtam. Nem tudom mit érzek irántad.
Andy szintén sóhajtott, majd háttal állt nekem, fejét pedig hátradöntötte, s beletúrt sötét, szinte fekete hajába. Másodpercek múlva visszafordul és így szólt.
- Szerintem már megszáradt a gipsz. Úgyhogy felkötöm a nyakadba, és már mehetsz is. - váltott témát hirtelen, mire felszaladt az egekig a szemöldököm. Hát rendben. Én csak kimondtam azt, amit érzek, erre ő hirtelen témát vált. Ő akart beszélgetni, beszélgettünk is. Hisz volt mit megbeszélnünk. Te jó ég! Az előbb mondtam meg neki, hogy nincs miről beszélni, és most én kapom fel a vizet. Nincs velem minden rendben az egyszer biztos. Andy kivette a ládából a karfelkötőt, majd kötött rá egy csomót, és a nyakamba akasztotta, én pedig beleraktam a karom. Először szokatlan volt a hirtelen jött súly, de hamar megszoktam. A szobából köszönés, és egy szó nélkül távoztam. Még csak rám sem nézett mielőtt kijöttem. Hát így állunk most? Oké. Amikor kijöttem a szobából, Zayn kíváncsian fürkészett. Hol a gipszben lévő karom nézte, hol pedig engem. - Mehetünk vissza? - Kérdezte, én pedig bólintottam. A hosszú úton a celláig meg sem szólaltunk. Annyira csodás, hogy sem ő, sem pedig Andy nem szólnak hozzám. Csak tudnám miért. Valamiért Zayn is megharagudott rám. Talán azért, mert nem mondtam el a teljes igazságot? Nem tudom... lehet. De mielőtt ide jöttünk volna, azt mondta, nem baj, ha nem beszélek róla. Akkor mi baja lehet? Folyton a földet néztem út közben, le sem vettem a szemem a piszkos kőröl. Akkor néztem fel csak, amikor meghallottam a kulcsok zaját, és a cella rács nyikorgó hangját, amint éppen kinyílt. A lányok, Rita, Jade és Christina már vártak rám, kíváncsi szempárok ragadtak meg, és húztak be magukhoz. Amint Zayn szó nélkül becsukta a rácsokat, és elment, Rita odaült mellém, s felém fordulva szólt hozzám. 
- De jó - csillant fel a szeme, hangja olyan volt, mint egy öt éves kislányé, aki valami szép barbi babát lát -, majd rajzolhatok rá? - Kérdezte a gipszemre mutatva, mire mind a négyen felnevettünk a cellában. Még Jade is, aki folyton a könyvét bújta. A velünk szemben lévők megvetően néztek ránk. Szerintem irigyek, csak mert mi ilyen jól kijövünk egymással. Lehet, hogy ez a hely borzasztó, de minden rosszban van valami jó. Például itt megtaláltam azt a három lányt, akit tényleg jó barátnak nevezhetek. És igen. Alig ismerjük egymást, de megbízunk a másikban, és készek vagyunk mindent elmondani. Még én is. Tovább nem titkolhattam semmit. -Oké. Ha elmondom mi is történt Zayn és köztem, végre leszálltok a témáról? - Kérdeztem halkan, nem akartam, hogy a többiek is meghallják. - És ,ég valami. Ígérjétek meg, hogy többet nem néztem így. - Tettem hozzá, mivel úgy néztek rám, mintha sosem láttak volna embert, amikor megérkeztünk Zayn-nel. A lányok bólintottak, kíváncsian figyeltek rám, én pedig elkezdtem sorolni a történteket. Úgy éreztem, ennyi jár nekik. 
   - Szóval.. - fújtam ki a bent tartott levegőt, majd újra vettem egy óriásit -, mindent az elejétől. Rita és Jade. Ti tudjátok a legjobban, hogy a kapcsolatom először Zayn-nel pocsékul indult. 
- Nem is igaz. - Szólt közbe vékony hangon a vörös hajú, mire szúrós tekintek támadták meg a lányt, úgyhogy megrázta a fejét, és bocsánatkérően rám nézett. - Bocsi. Folytasd. - Kezdett tapsikolni. Elég furán néztem rá, de már megszokhattuk ezt az örömöt Ritától. Ő olyan, mint egy ártatlan kislány. Tényleg, néha elgondolkodom azon, hogyan is ítélhették el ezt a lányt a bíróságon. 
- Rendben. A kapcsolatunk az elején gáz volt, aztán telt-múlt az idő, és én lassan kezdtem beleszeretni. - mosolyodtam el, majd folytattam. - Tudom nyálasan hangzik, de ez az igazság. És ő is szeret engem, csak nem szereti kimutatni mások előtt. Viszont ha adódik alkalom, hogy kettesben lehessünk, akkor nagyon cuki. Mint például ma is. Mikor mentünk át az orvosi szobába. Azt mondta figyelni fog, mert szeret engem. - Csavargatni kezdtem zavaromban az egyik sötét, szinte fekete hajtincsemet, közben folyton vigyorogtam. És most olyat éreztem, amit már nagyon régóta nem. Szinte a gimi óta nem éreztem ilyesmit. A pillangók a gyomromban újra életre keltek, és vadul repkedni kezdtek. Pedig már azt hittem, hogy kinyúltak, olyan régen adtak magukról életjeleket. És legújabb barátom is megjelent, mégpedig a lelkiismeret-furdalás. Mert nem mondtam el a teljes igazságot. Azt, hogy mi is történt köztem és Grace között, meg persze, hogy hogyan tört el hirtelen a karom. De nem mertem ezt elmondani. Így is az önbizalmam romokban, nem hiányzik, hogy sajnáljanak is emiatt. És az az ajánlat is. Nem, nem lennék képes átállni az ő oldalukra, ahhoz túlságosan is megszerettem ezt a három lányt. Nem érdekel a biztonság amit ők " nyújthatnának " nekem azon az áron, hogy velük legyek, és egy ribancként kezelhessenek. Nem, nekem Ritáék közt a helyem. Mondja ezt a jobb vállamon ékeskedő kis angyal. A bal vállamon a  kis ördög énem van, ami azt kiáltja, hogy a drog és a pia, na meg a cigi miatt mégis csak megérné. És ott lenne még a sex. A minden napos öröm, amit ők nyújtanának.
A gondolatra még a hideg is futkosni kezdett rajtam, gyorsan lesöpörtem mind két lényt a vállamról. Körülbelül úgy nézhettem ki, mint valami hülye, és ez nem csak szerintem volt így.
- Minden oké? Lesápadtál. - Ült mellém Christina, és kezét homlokomra tette, s miután megbizonyosodott arról, hogy nem vagyok lázas, visszaült eredeti helyére. Jade pedig lapozott egyet könyvében, mindent kizárva. A világot, minket, és úgy az egész szituációt. Ő teszi a legjobban, talán nekem is olvasnom kellene egyfolytában. Az legalább lekötné a figyelmem, de egy kézzel nehéz lenne lapozni, közben pedig arra ügyelni, hogy a könyv be ne záródjon. Jade valami féle krimi regényt olvasott, amibe nagyon beleélte magánt. Többször összeráncolta a homlokát, és gondolkodva felnézett, aztán vissza a sorok közé. Tényleg leköti őt. 

4 megjegyzés:

  1. Ahw! Nagyon jó lett! Váryam már a részt! Imádom ahogy írsz! Tehetséges vagy!!!!! Siess a kövivel!!
    pusziiiii <333

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett! Hozd hamar a kövi részt! :) Ügyi agy! :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett a rész, mint mindig. Komizók miatt meg ne aggodalmaskodj, sok mindenkinek gyűlik meg vele a baja. Sok esetben ellenzem a komilimitet, de itt kivételesen sok hasznát veszed/vesszük. Nem sürgetlek, de azért várom a kövi részt.(:

    VálaszTörlés
  4. Nagyon, de nagyon követelőzően csengett az eleje. És ha nem jön komment? Nekem sem mindig jön. Miért olyan nagy divat kommentekért kuncsorogni mostanság? Ezt nem értem. Jómagam is írok. Meg kell dolgozni az olvasókért, nem szabad elhanyagolni őket. Nálam sem mindig kommentelnek, de attól függetlenül, nagyon sokat kérdezték, hogy "te írod a ****-t? Imádom!". Ne törődj vele.
    Ezzel a követelőzéssel fogod magadra haragítani nagyon sokukat. Én is telefonról olvasom mint szerintem sokan! A 12. Résznél jársz. Várd ki a végét!
    A véleményemet írtam le, én attól még ugyan annyira szeretem a blogot. Kérlek, ne haragudj meg. Vedd építőkritikának! :-)
    Csak így tovább, kérlek fogadd meg a tanácsom!:-)
    Szasza. xx

    VálaszTörlés