02.rész - Helycsere

Drága olvasóim! Annyira de annyira sajnálom ezt az egy hónapos késést.. és szégyellem is magam emiatt.

De minden más blogomban leírtam ennek az okát, és ide  már nem szeretném. Köszönöm, amiért még most is itt vagytok, és az előző részhez a 4 megjegyzést. Remélem ehhez is lesz néhány kommentetek. És megérkezett a trailer is, amit saját kezűleg dobtam össze..:)
TRAILER

Emily

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A felém mutatott képtől lesokkolok, belül mintha marcangolna valami. Ez nem lehet, képtelenség!

Kiveszem a telefont a kezéből, jobban szem ügyre veszem a fotót. Ez nem lehet más. Egy ember, körülötte vér tócsa. 

- Te megölted ezt az embert? - kérdezem, szemet szúró könny végig folyik arcomon. Nem is értem miért én idegesítem magam emiatt. De ő a testvérem, már csak ő maradt hozzám közel. Most viszont csalódtam benne. Miket beszélek én? A húgomból egy gyilkos lett. 

Amy gúnyosan elmosolyodik, majd visszaveszi a telefont, s ledobja a földre olyan erővel, hogy az széttörik.

- És ha igen? Akkor mi van? - beletúr fekete hajába, közeledni kezd felém. 

Farkas szemet nézünk egymással, egyikünk sem mozdul, csak mereven bámulunk egymásra. 

Majd megtörik a jég.

Sóhajtok, mint egy hisztérikus liba kezdek el ordítani vele. 

- Hogy mi van? Hát az van édesem, hogy egy gyilkos vagy! - hangom elcsuklik, már megbántam amit az előbb mondtam. Amy nem szól semmit, szája sarkát harapdálva áll, s tűr. - Tudod, anyuék most biztos büszkék lennének rád. - mondom halkan, kiindulok a szobából, de egy kezet érzek vállamon, ami visszaránt, s egy ütést az arcomon. Megütött. Most először megütött a húgom. 

Kezemet a pirosodó részhez teszem. Nem fáj. Nekem az fáj, hogy ezt tette. Mégis mi oka lehetett erre? Ezt nem úszhatja meg büntetlenül. 

- Takarod ki innen. - szűri ki a szavakat fogai közül. Lökdösni kezd, majd mikor kitoloncolt a szobából magára zárja azt. 

Anyámék mindig azt mondták, hogy Amy-vel nem stimmel valami, és hogy egyszer hülyeséget fog tenni, de én mindig is őt védtem, nem hittem a szüleimnek. Egy barátnőm, még az általános iskolában mondta, hogy a testvérem gonosz, és őrült. Vele is összevesztem, azóta sem beszéltünk. 

Egy fiú két éve öngyilkos lett. A barátai azt állították, hogy Amy miatt tette ezt magával. Akkor sem hittem senkinek sem. Mindig is csodáltam őt, amiért kiáll magáért, és mert erős. Nem láttam attól a rózsaszín ködtől, ami a szemem előtt lebegett.  Mindenkinek igaza volt! 

A tények szép lassan elhagyják fejemet, helyettük erős, hasító fájdalmat érzek. 

Felállok a lépcső legfelső fokáról, majd a szobámba megyek és bezárom az ajtót.

Leülök az ágy szélére, kezemet fejemhez emelem, és becsukom a szemem. Fogalmam sincs miért, de sírni kezdek. A könnyek egyre jobban csak gyűlnek a szemembe, gyorsan potyognak le arcomról a földre. 

Hanyatt fekszem, s szép lassan könnyeim álomba ringatnak.

Körülbelül két óra alvás után, a hangos csengőnkre ébredek. A fejemet még mindig mintha kalapáccsal ütnék, úgy fáj, de felkelek. Úgy látom Amy elment valahová, ezért nekem kell ajtót nyitnom. Nem tudom hogyan, de egy fekete mini ruha van rajtam. Mégis hogyan került ez rám? Nem törődök vele, ahhoz most túlságosan is rosszul érzem magam. Mintha el lennék kábítva, vagy nem is tudom.
Fáradtan megyek le a lépcsőn, s nyitom ki az ajtót. A szívem a torkomba ugrik, mintha ki akarna ugrani a helyéről, lábaim pedig remegni kezdenek.
- Itt lakik Alex Barnel? - kérdezi az egyik sötétkék ruhás nagydarab rendőr.
Félénken bólintok, de nem értem miért engem keresnek. Amy csinálhatott valamit megint?
- I-igen. - dadogok, majd félreállok, jelezve, hogy bejöhetnek.
A két rendőr leül a nappaliban lévő kanapéra. A másik engem néz, látszólag ő fiatalabb mint a másik.
Már feltűnően kezd nézni, mire a másik meglöki, majd felém fordul.
- Ma, pontosabban egy órával ezelőtt feljelentést tettek maga ellen. - mondja, közben írni kezd valamit.
Lesokkolok, hogy engem feljelenteni? Mégis kicsoda?
- Gyilkosság miatt velünk kell tartania az őrsre. - mondja a fiatalabb, s előveszi a bilincset.
- Micsoda? Gyilkosság? De azt nem én tettem. Nem vihetnek el! - hangom a kétségbe eséstől hangos, már a kelleténél jobban esek pánikba. A ruha, az elkenődött smink rajtam, a kócos haj.
Ez Amy műve lenne? Azért ennyire aljas nem lehet. Vagy mégis?
- Hölgyem. Ezt el kell fogadni. Bizonyítékaink vannak maga ellen.  Szóval jobb, ha nem ellenkezik, és velünk jön. - mondja a fiatalabb.
Szóval most amiatt tartóztatnak le, amit el sem követtem?  Ez így nem oké, nagyon nem az.
Azt hittem, hogy a húgom nem lenne ilyen aljas, de tévedtem, és nagyon fáj. Fáj, mert úgy érzem, elárult az az ember, akit a legjobban szeretek, és akiben a legjobban megbíztam.
- Nem én tettem. - mondom alig hallhatóan sokkos állapotban vagyok még mindig. Kezemet odanyújtom, hogy rátegyék a bilincset.
Könnyes szemekkel távozom a lakásból a két rendőr kíséretében. Még ruhákat sem vihetek?
Mikor kilépünk a bejárati ajtón Amy-vel találom szemben magam. Az én farmeromban és felsőmben van, a haja ló farokban összefogva. Pont úgy néz ki, mint én. Szája sarkában ott a gúnyos mosoly, de ijedt fejet vág.
- Hová viszik a nővérem? - kérdezi. A legjobb színész nő akivel csak találkoztam eddig. Olyan cinikus, és gonosz. És ezt eddig nem vettem észre.

A fiatalabb rendőr kinyitja a kocsi ajtaját, fejemet óvatosan lenyomva segít beszállni. Kifakad belőlem a sírás, amint bezáródik az ajtó. Kinézek az ablakon, Amy mosolyog, majd bemegy a lakásba, mi pedig elindulunk oda, ahová sosem szerettem menni, és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer oda kerülök.
A börtönbe.