05. rész - Miért csinálja ezt?

Sziasztok Drágák! Annyira sajnálom ezt a pár nap késésemet, de mint mondtam, nyakamba vettem Miskolcot az elmúlt egy hétben, ugyanis majdnem mindennap mentem szóbelizni. Szerencsére nem kérdeztek semmi nehezet, sőt.. igazából tök marhaságokat kérdeztek tőlünk. Mindegy. Remélem tetszeni fog ez a rész, és hagytok megjegyzést. Jó olvasást.
Emily
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Első éjszakámat töltöttem itt. Ezen a borzasztó helyen. Igazából az elmúlt éjjel egy szem hunyásnyit sem aludtam, egyszerűen nem bírtam lecsukni a szememet. Próbáltam, de nem ment. Ráadásul rá tett egy lapáttal még a szomszéd cellában lévő nő horkolása is. Egész éjjel csak gondolkodtam. Gondolkodtam ezen is, azon is, hogy miért kerültem én ide, hogy miért velem történik meg mind ez, hogy miért vagyok ennyire szerencsétlen. De rájöttem: magamat sajnáltatom csak, ezzel a saját szememben egy szánalmas ön sajnáltató ember lettem.
Reggel a nap felkeltére hunyorogva kelek ki a kevésbé kényelmes ágyból, ugyanis az ablakon besüt a fény.
Rita is felkelt már, meg mindenki más is. Reggel hat óra van. Zayn  hangját hallom meg távolról, amint beszélget az egyik társával. Nevetve közelednek felénk, s nyitják ki minden egyes cella ajtaját. A rabok liba sorban kezdenek el menni valamerre, valószínű az udvarra tartanak. Mire hozzánk érnek, addigra már mindenki ki megy. Miután a másik őr feltárja előttünk a "nagyvilágot" Rita őrjöngve, őrült tempóban rohan ki. Én kevésbé örülök ennyire, ahogy Jade is. Ő sincs feldobva. Úgy tűnik, neki sem volt túl jó éjszakája.
- Na mi van Alexis? - szegezi felém a kérdést Zayn, közben igyekszik engem utolérni. Alexis? Mióta becézgetjük egymást? Miért is szól hozzám egyáltalán?
- Miért hívsz Alexisnek? Tudtommal nem vagyunk annyira jóban, hogy beceneveket adjunk a másiknak. - mondom bunkó hangnemben, hirtelen megállok. Erős hasítást érzek a fejemben, kezemet halántékomhoz emelem, s lehunyom a szemem.
- Jól vagy? - fogja meg a karomat. Gyengéden megsimítja, majd újra megszólal. - Friss levegőre van szükséget. - mondja, majd kivezet a helyiségből. Mikor kiérünk egy árva lelket sem látok kint. Szóval mégsem ide jöttek, hanem gondolom reggelizni.
Az udvar elég tágas, mégis szorongató. Hatalmas fehér falak ölelik körbe, amik tetején drótok húzódnak, amiben áram van vezetve. Ez aztán a börtön.
Beszívom a friss levegőt, nagyokat lélegzek. Már jobban vagyok. Megállok a fakó falnál, kezemet összekulcsolva dőlök neki. A langyos napsugarak kellemesen érintik hófehér bőrömet, jól esik.
- Jobban vagy már? - jön oda mellém Zayn, és nekidől ő is a falnak. Aprót bólintok, beáll köztünk a kínos csend. Mindketten a földet vizslatjuk, egyikünk sem szól semmit sem.
Szemem sarkából látom, hogy néha felém pillant, de azonnal vissza szegezi tekintetét a földre.
Be kell vallanom, érintésére kirázott a hideg. És nem azért, mert jól esett, hanem mert nem tudom. Még én magam sem értem. Érzem, hogy nem szabad vele jóban lennem, mert nem az akinek látszik. Megtanultam ezután az eset után, gondolok itt mostani helyzetemre, hogy nem szabad senkiben sem megbíznom.
Senkiben! Még a saját testvéredben sem!  Felteszem magamban azt a kérdést, amit talán hangosan nem szabadna kimondanom, de megteszem. Megteszem, mert nem tudom rá a választ.
- Miért csinálod ezt? - lassan felé fordulok, mélyen egymás szemeibe nézünk. Egy pillanatra elcsodálkozom barna szemein, annyira gyönyörűen csillognak a napfényében. Miket beszélek én? Fejemet megrázom, így visszatérek a valóságba. Nem mozdul, nem reagál a kérdésemre. Egyszerűen nem csinál semmit sem, de kis idő elteltével megszólal.
- Mire gondolsz? - ellöki magát a faltól, immáron velem szemben áll. A szívem dübörögni kezd, lélegzetem szaggatott lesz, csak azt nem tudom, hogy miért. Kifújom a levegőt, s beletúrok fekete hajamba.
- Hát erre az egészre. Nem tudom, miért viselkedsz velem így. Miért " kivételezel " velem, mikor én is csak egy rab vagyok a sok közül?  - rajzolok idéző jeleket a levegőbe. Kissé zavarodottan viselkedhetek, ide - oda hadonászok, mutogatok. Zayn csak megrázza a fejét, szemeit ismét a földre vezeti, halványan elmosolyodik. Óvatosan megdörzsöli halántékát, újra szemeimbe néz.
- Én nem kivételezek senkivel sem. Csak nem bírom látni azt, ha egy nő sír, vagy éppen rosszul érzi magát. Nem vagyok olyan férfi, hogy ezt csak úgy el tudom nézni, mint valami ócska filmet. Nem olyan vagyok. - ismétli meg, majd elindul valamerre. Hát ez nem úgy sült el ahogy gondoltam. Nem megyek utána, mert miért mennék? Semmi közöm nincs hozzá. Leülök a földre, hagyom, hogy D-vitamin jusson szervezetembe.
Hamarosan meglátok egy lányt kijönni az egyik épületből. Könnyes szemekkel ül le az egyik kint elhelyezett asztalhoz, karjait az asztalra helyezi, majd rádől. Vállai mozogni kezdenek, ami azt jelentheti, hogy sír.
Próbálok nem foglalkozni vele, de én sem bírom azt nézni tétlenül, ha valaki sír.
Felállok a langyos földről, s odamegyek hozzá. Leülök mellé, egyik lábam keresztbe teszem. Kezemet készülök hátára tenni, biztatásképp, de meghátrálok, inkább visszahelyezem a combomra.
- Valami baj van? - a lány felemeli fejét karjaiból, rám néz. Smaragdzöld szemei vörösek, fekete sminkje elkenődött, éden fekete haja összekócolódott. Olyan 16-17 éves lehet. Fogalmam sincs, ilyen fiatalon mégis hogy a fenébe kerülhetnek az emberek ilyen helyre.
- Nem. - szipog, elővesz egy zsebkendőt és megtörli szemeit. - Semmi bajom. Csak tudod... nem inkább semmi. - legyint egyet kezével, elmosolyodik egy pillanatra. Kilométerekről ki lehetne szúrni, hogy ez a mosoly nem valódi. Néhány másodpercig csak néz, nem szól, majd újra kitör belőle a sírás. Eldöntöm, kezemet hátára teszem, lassan simogatni kezdem. - Tudod.. a testvérem meghalt, én pedig ma kaptam anyukámtól a levelet. Annyira szerettem őt, és most elment. Én pedig még a temetésén sem lehetek ott, mert itt kuksolok egy kurva drog csempész miatt. - mondja dühösen, rácsap az asztalra, aminek köszönhetően tenyere rák vörös lesz.
Még a végén kiderül, hogy nem vagyok egyedül, és nem csak én lettem itt az áldozat. Ami pedig a testvérét illeti. Tényleg nagyon sajnálom őt, hisz én is így éreztem Amy iránt. Imádtam őt, és felnéztem rá annak ellenére is, hogy prostiként dolgozik. Felnéztem rá, mert mindig kiállt magáért, de elárult. Elárult, és azt sosem fogom neki megbocsátani. Soha!
- Így is pocsék az életem, elég fiatalon elrontottam, most meg ez is. - tör rá a síró görcs, mire nekem is könnyek gyűlnek szemeimbe. Hamar lenyelem a fájdalmam, ezentúl nem fogok Amy miatt sírni.
Észre sem vettük bánatunkban, hogy időközben a többi rab is megérkezett az udvarra. Ki mivel foglalja el magát. Valaki beszélget, vagy éppen kártyázik néhány társával. Azonban az egyik nem túl kedves kinézetű odajön hozzánk. Elég szúrósan néz, ujjait ropogtatni kezdi.
- Húzz innen Emó. És te is újonc. Ez az én helyem, ide senki sem ülhet. - fogja meg a lány ingének a nyakát, és felrángatja a székről. Idegesen felállok, olyan gyorsan, hogy a szék amin ültem fel dől.
- Nem beszélhetsz így vele! Mit képzelsz magadról ki vagy te itt? - üvöltök rá, meglepetten néz rám, ahogy a fiatal lány is. Nocsak. Meglepődött, hogy végre valaki be mert neki olvasni, vagy mi? Több szem pár ránk szegeződik, a nagydarab nő elengedi a törékeny lányt, aki hátrálni kezd. Felém közeledik, majd lök rajtam egyet, aminek köszönhetően hátra esek. Felállok, már emelném kezemet, hogy megüssem, de Zayn pont akkor érkezik meg és közénk áll. Idegesen váltogatja tekintetét köztünk, majd megfogja karom és elhúz onnan a falhoz. De miért engem? Nem én kezdtem ezt az egészet.
- Mit csinálsz? - kérdezi tőlem dühösen. Nem figyelek rá, folyamatosan őket nézem. Próbálok szem kontaktust teremteni a fiatal lánnyal, de egyszerűen nem sikerül. Nem néz ide. - Figyelj már! - mondja hangosan, felé fordulok.
- Tudod te hogy beszélt velünk? Mint két kutyával. Azt hiszi, hogy ő itt a főnök csak azért, mert idősebb mint mi. Hát nem fog se velem, sem pedig vele így beszélni! - mutatok a sötét hajú fiatal, szinte még kislányra.
- Nem tudod még a szabályokat. Itt nem tehetsz meg akármit. Alkalmazkodnod kell, különben pórul jársz. És én nem mindig leszek itt, hogy megvédjelek akármennyire is szeretném. - hirtelen elhallgat, úgy tűnik az utolsó három szót nem akarta kimondani hangosan. Halványan elmosolyodom, lenézek a földre zavaromban. Érzem, ahogy a pír elönti arcomat, de hamar rájövök arra, hogy hiba volt zavarba jönnöm. Nem szabad semmit sem mutatnom afelől, amit most érzek. Tulajdonképpen még én magam sem tudom, hogy mi a fene van velem, csak azt, hogy ez jól esik. Jól esik az, hogy meg akar védeni. De nem értem, miért csinálja ezt.