06. rész - Egy könyv, mi mindent elmond

Drága olvasóim! Meghoztam az új részt, és végre megint időben. Igazából már másnap hoztam volna a részt, csak nem lett olyan jó, -nem mintha ez az lenne- ezért háromszor írtam át. De mindegy is..remélem tetszeni fog, és hagytok nyomot magatok után :) Ez a rész elég hosszú lett.

Emily

-----------------------------------------------------------------------------------

Még mindig azon az egyetlen egy mondaton gondolkodom. Azon, amit Zayn mondott nekem: ".. én nem mindig leszek itt, hogy megvédjelek, akármennyire is szeretném.. ,,

Egyszerűen nem akar kimenni a fejemből, pedig már eltelt azóta két nap. Ebben a két napban nem történt semmi különös, csak annyi, hogy érkezett egy új őr, aki felügyel minket nappal, este pedig leváltja Zayn.

Mióta itt vagyok, azóta minden reggel ugyan az. Reggel hatkor kiengednek minket reggelizni, majd egy órát eltölthetünk az udvaron, utána visszazárnak minket a cellába. Minden egyes nap maga a  pokol. És nem csak azért, mert még friss levegőhöz sem juthatunk akkor amikor akarunk, hanem mert új vagyok itt, és kiszemelt lettem annak a nőnek, aki fellökött. Folyamatosan csak bámul, le sem veszi rólam a szemeit. Néha már a frászt hozza rám.

- Hé, Alex. - bök meg a könyökével Rita, ezzel felébresztve engem folytonos gondolkozásomból.

Fejemet féloldalasan felé fordítom, kérdőn nézek rá. - Szerinted melyik körömlakk jobb? - vesz elő a zsebéből egy lila, sárga, valamint két fekete körömlakkot.

- Honnan vannak ezek? - mosolyodom el. Igazából sejtem, hogy honnan lehetnek valójában, de azért rákérdezek. - Ugye nem az új őrtől vannak?

Rita vállat von, majd lecsavarja a lila színű kupakját, és festeni kezdi a körmeit. A vörös hajú lány jól szórakozik azon, hogy elvette más mondhatni tulajdonát, de én ezt cseppet sem találom viccesnek. Na jó. Talán egy kicsit. De akkor sem kellett volna elvennie attól a nőtől. Elég mogorva típus fiatal kora ellenére. Nem is értem, minek kell neki a körömlakk.

Mosolyogva fordulok vissza az ágyon, s dőlök neki a falnak. Most épp egy könyvet olvasok, amit Zayn ajánlott nekem, és adott oda. Valójában nem is értem, hogy miért tetszik nekem annyira, hisz pontosan ugyan olyan sorsa van a benne szereplő lánynak, mint nekem. Bármennyire is hihetetlennek hangzik, az író pontosan az én mostani helyzetemet írta le még anno, mikor íródott a könyv. Csak annyi a különbség, hogy a főszereplőnek nincs gonosz ikre, de ettől függetlenül tényleg tetszik. Rita még mindig a körmeit festegeti, pedig már lemosta legalább háromszor a lilát, de újra és újra meggondolja magát, és hol visszafesti, hol leszedi. Ezen Jade kevésbé szórakozik olyan jól. Ha jól látom, már kezdi unni a lányt, pedig egész aranyos.

Már legalább négy óra telhetett el, így elérkezett az este, és az, hogy Zayn végre leváltsa az új őrünket. Ő sokkal rendesebb velünk. Ugyanis Angela -így hívják az őrt- folyton ordibál, pedig nem is csinálunk semmit sem. A szemben lévő cellában a lányok cigiznek, én meg olvasok, és mégis nekem szól be.

Már lassan befejezem a könyvet, csak pár oldal hiányzik. Egyszerűen csodálatos a vége. Tulajdonképpen az egész arról szól, hogy a lányt beviszik ártatlanul, majd szenved a börtönben a folytonos bántások és erőszak miatt. Majd érkezik egy börtönőr, akibe a lány később beleszeret. Ezt a viszonyt a börtön rácsai mögött nehezen tudják folytatni, de kitartanak a végsőkig.

Izgatottan lapozom fel az utolsó húsz oldalt, szinte falom a sorokat, majd hirtelen olyan érzést érzek a mellkasomban, amit még soha. Összeszorul, a sírás kerülget. A lány elájul, majd kiderül, hogy súlyos beteg, és kell egy donor. A fiút kivizsgálják, kiderül, hogy csak ő mentheti meg a lány életét. Mary kórházba kerül, mesterséges kómában tartják, ameddig meg nem műtik a fiút. Miután az orvosok elvégezték a műtétet, a lány pár nap múlva felébred, és egy levelet talál maga mellett. Nem is igazán törődik vele, csak is a szerelmét keresi, végül felbontja a levelet, amiben ez áll: Drága Mary! Remélem, hogy boldogan fogsz élni ezek után, és egészségesen. Most egy időre el kell mennem, de egy idő után találkozni fogunk. Hogy tudd, én már örökre veled maradok, bármi is történjék, hisz helyén van a szívem. Ezt most valószínű nem fogod érteni, de majd az orvosok elmagyarázzák neked. Szerettelek, szeretlek, és szeretni is foglak! 

És vége. Bezártam életem eddig legszebb, és legjobb könyvét. Most már könnyeim patakokban folynak, Rita nem egészen érti, hogy miért kezdtem el sírni hirtelen. Nem magyarázkodom, csak felállok, és várom, hogy Zayn ideérjen, és kinyissa a rácsokat. Mikor végre ideér, sietősen hagyom el a cellát, s félrehúzom karjánál fogva.

- Mit akarsz? - mosolyodik el kacéran, mire én kicsit megütöm a könyvvel. Fogalmam sincs miért, de megütöttem. Zayn felszisszen, majd dörzsölni kezdi a karját, ahol érte a könyv kemény széle.

- Csak vissza szeretném adni. - nyújtom felé a "fegyvert", amit azonnal el is vesz.

- És ezt nem tudtad volna úgy visszaadni, hogy nem okozol vele sérülést? Ami egyébként tuti be fog kékülni, és ez a te hibád. - mutat rám mutatóujjával, majd megenyhül, és elmosolyodik. - Tetszett? - kérdezi halkan, s szemembe néz. Mélyen a szemembe, amitől megborzongok.

- Igen. De a vége szomorú, és egyben csodálatos is. Tényleg. És köszönöm, hogy odaadtad nekem. - mosolyodom el én is, majd olyat teszek, amit talán nem kellene, de most úgy érzem, hogy szükségem van rá.

Egy lépést előre lépek, majd karomat átfonom derekán, és magamhoz ölelem. Néhány másodperc hezitálás után ő is átölel engem.

Tényleg fogalmam sincs, hogy miért csinálom ezt, de jól esik. Jól esik az, hogy viszonozta az ölelésem, amit egyébként nem értek. De annyira a szívemre vettem ezt az egész kis történetet amit adott nekem, hogy átéreztem. Teljesen beleéltem magam, és bármennyire is szánalmasnak hangzik, a szerelmespárnak magamat, és Őt képzeltem el. Igen. Zayn-t képzeltem el Mary, azaz magam mellé.

- Bocs. - tolom el magamtól, tekintetemet a földre vezetem, elindulok Ritáék után, de egy kezet érzek vállamon, ami visszahúz. Újra találkozik tekintetünk, én pedig zavaromban újra a földet nézegetem. De kínos.

Zayn egy ideig nem szól, keze már lecsúszott vállamról a karomra. Beáll köztünk a kínos csend. Egyikünk sem mozdul, csak állunk, mint egy fa.

- Ezt most miért kaptam? - szólal meg halkan, hangja kissé rekedtes lett.

Kicsit megrázom a fejem, jelezve, hogy még én magam sem tudom. Tényleg nem tudom.