07.rész - Egy közös tulajdonság

Sziasztok! Mint látjátok, meghoztam az új részt, és még új designra is volt időm. Remélem tetszeni fog, és hagytok nyomot magatok után. És még szeretném megköszönni nektek azt is, hogy itt vagytok, és olvassátok Zayn és Alex történetét.

Emily

---------------------------------------------------------------------------------------------

- Ezt most miért kaptam? - szólal meg halkan, hangja kissé rekedtes lett.

Kicsit megrázom fejem, jelezve, hogy még én magam sem tudom. Tényleg nem tudom.

Karom lassan elhúzom kezei közül, s megfordulok, azt remélve, hogy most nem kap ismét utána, és von kérdőre. Nem szeretnék magyarázkodni neki. Ezt az ölelést tényleg nem tudom, hogy miért adtam. Talán a könyv hatása alatt voltam. Annyira szép történet, még ha a vége tragikus is.

Elindulok, már egyre távolabb vagyok Zayn-től. Picit hátrafordulok, megnézem, hogy ott van e még. És ott van, engem néz, ahogy egyre jobban távolodok. Hirtelen beleütközök valakibe, azt hiszem tudom ki az.

- Mit kerestél ott vele? Beszélj, vagy pórul jársz! - sziszegi fogai közt a szavakat az, aki két napja fellökött.

Szemeiből csak úgy árad az irántam érzett gyűlölete, és a féltékenység is ott bujkál. Amint látja, hogy nem beszélek, megrángat a vállamnál fogva, s rám ordít. - Beszélj már!

- Hagyj már békén! És ne fenyegetőzz itt nekem, te is csak egy senki vagy itt, mint bárki más. Fogd már fel a szúnyog nagyságú agyaddal, hogy itt nincs hatalmad! És hogy mit kerestem ott vele? Ahhoz meg végképp nincs semmi közöd! - fakadok ki, már egy kisebb tömeg gyűlt körénk.

Idegesen seprem le magamról óriási kezeit, vissza indulok a cellámba. Ez a nő mindenhol ott van? Most rettentően ideges vagyok, hihetetlen, hogy pár szóval, hogy fel tudnak idegesíteni.

 Most biztos azon agyal, hogyan is csinálhatna ki engem, de nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy szenvedni lásson. Nem, nem és nem! Erős leszek. Fejemet neki döntöm a falnak, lábamat felhúzom az ágyon, s gondolkodni kezdek akaratom ellenére is. Ez az érzés. Ez az érzés borzalmas.

Az, hogy senki sem hisz nekem, és az, hogy én vagyok bezárva Amy helyett. Ezt soha nem fogom neki megbocsájtani. Amit velem tett aljas volt. Egyedül vagyok itt, bezárva. Kivűlről erősnek látszom, de belül össze vagyok törve.

Talán még semmi sem fájt így, mit most. Amit most érzek, az a  harag, és a düh, de a cslódottság is. Hirtelen eszembe jutnak azok a szavak, amiket egymásnak mondtunk tíz évesen.

Bármi történjék is, mi együtt maradunk. Senki és semmi sem választ el minket egymástól soha. 

Örökké a legjobb testvérek maradunk, és nem hagyjuk egymást cserben. 

De ő cserben hagyott engem. Szemet szúró könnyek gyűlnek szemeimbe, amit hamar le is törlök kézfejemmel. Megfogadtam, hogy nem fogok sírni Amy miatt, és ezt be is tartom.

Léptek halk zaját hallom, tekintetemet a rácsokra vezetem. Ismerős arcot látok, de ez megint kezd kínos lenni. A csönd, ami körülvesz minket, és a tudat, hogy rosszul cselekedtem. Talán a legrosszabbul.

- Leülhetek? - lép oda hozzám Zayn, és az ágyra mutat. Aprót bólintok, lábamat törökülésbe helyezem, ujjaimat kezdem piszkálni. - Alex. - mondja ki nevemet halk, rekedtes hangon, mire felé fordulok.

Mogyoró barna szemei csillognak a halovány fényben, ami a cellában van. Ő is felém fordul, s elmosolyodik.

Egymás mellett ülünk, csendben, elpirulva, mosolyogva, ábrándozva. Ez mind szép, és jó, csak az a baj, hogy ennek nem szabadna megtörténnie. - Mutatok valamit. - szólal meg ismét, majd feláll, és megfogja kezem. Kérdőn nézek rá, de aztán követem példáját, és mellé állok. Kezemet még mindig nem engedi el, szorosan fogja azt. Ujjainkat összekulcsolja, kinyitja előttünk a cella rácsait. Kisebb nagyobb sebességgel elindul valamerre, engem pedig magával ránt. Már térnek vissza a rabok a cellájukba, de ezzel Zayn mit sem törődik. Nem törődik azzal, hogy több szem pár ragad ránk, és nem túl kedvesen néznek, nem törődik azzal, hogy be kellene zárni őket, sem pedig azzal, hogy mit gondolhatnak most kettőnkről.

Sosem szerettem a gyors tempót, sem a futást, sem a gyors sétát, sem semmi mást, amiben benne van a sport, vagy a gyors szó. Most pedig nem volt már választásom, mint igyekezni, mert Zayn húzott maga után.

Körülbelül, öt perc gyors séta után megérkezünk a börtön egyik eldugott részéhez. Zihálva nézek körbe a területen, elég fura, hogy egy börtönben vannak ilyen helyek is. A fiú előveszi a zsebeiből a kulccsomót, majd az egyik kulccsal kinyitja az ajtót. Nyikorogva kinyílik előttünk, alaposan szem ügyre veszem a sötét szobát.

Csak egyetlen egy ablak van, amin a kinti lámpák halvány fénye jut be, ezzel megvilágítva egy zongorát.

Szemeim felcsillannak, mit sem törődve Zayn-nel oda sietek a hangszerhez, és leülök a kispadra, ami  mögötte van, s lenyomom az egyik billentyűt. A hangja megdobogtatja szívem, és kellemes emlékeket ébreszt fel bennem. Eljátszom az egyik kedvenc Oasis számom refrénjét. Miután végeztem a rövid kis résszel, felállok, és odamegyek Zayn-hez.

- Ügyes vagy. A Wonderwall a kedvencem. - mosolyodik el halványan, mire érzem, hogy elönti a pír az arcom. Szerencse, hogy nem látszik a fények miatt. A fiú oda megy a zongorához, s leül. Int egyet a kezével, jelezve, hogy menjek oda.

Bizonytalanul lépek mellé, és ülök le. Először fel sem nézek, majd mikor meghallom ismét a refrént akaratom ellenére is elmosolyodom. Zayn énekelni kezd, meglep, hogy milyen jó hangja van.

Néha felém pillant, közben le sem veszi ujjait a billentyűkről. Messziről látszik rajta, hogy imád zenélni, ahogyan én is. Egy közös tulajdonság. Csendben hallgatom, ahogy végez a számmal.

Elhallgatnak a hangok, egy ideig nem szólunk semmit sem. Számat szólásra nyitom, de megakadnak torkomon a szavak. Zayn nagy levegőt vesz, majd kifújja, és felém fordul.

- Ez csodás volt. Nagyon jó hangod van. - nézek a szemébe, egy kis ideig elidőzöm a mogyoró barna szem párban. - Meg akarlak ölelni. - szökik ki számon, amint kimondom, azonnal kezemet a tettes részemhez emelem. Ha nem lenne szám, most nem égne a pofám.

Zayn el neveti magát. Csodás. Még ki is nevet. Csak annyi a baj, hogy ezt nem találom viccesnek egyáltalán. Felállok, és az ajtóhoz sietnék, ha nem fogná volna meg a karom és rántana vissza.

- Na gyere ide. - mondja lágyan, gyengéden magához ölel. Karom átkulcsolom derekán, arcomat nyakába fúrom, s olyat teszünk, ami még az ölelésnél is rosszabb. Észre sem vesszük azt, hogy életünk egyik legnagyobb hibáját követjük el, csak cselekszünk. Zayn egyik kezével az államnál fogva felemeli fejem, lassan közeledni kezd. S ajkaink összeforrnak. A forró csókra nem tudom hogy reagáljak. Viszonozzam, vagy inkább ne? Nem mozdulok, ledermedek. Zayn elhúzódik tőlem, lehajtja fejét. Egy halk "bocs"-ot suttog. Megcsókolt. Zayn megcsókolt engem. Hogy ezek után mi lesz? Fogalmam sincs. De azt tudom, hogy ezt senki sem tudhatja meg, ennek titokban kell maradnia.