09. rész - Nem tudsz te semmiről sem!

Sajnálom a több, mint egy hónapos késést, de semmi időm sem volt a blogra. A nyolcadik részhez alig érkezett komment, összesen kettő, amitől picit csalódott lettem, hisz 33 követőm van. Na mindegy.. remélem azért ehhez a részhez lesz pár megjegyzés:)

Emily

Pontosan egy hónap telt el azóta, hogy idebent vagyok, egy hét pedig úgy telt ebben az egy hónapban, hogy nem beszéltem Zayn-nel. Valamilyen oknál fogva fájt, hogy került engem, és az is, hogy egy szót sem váltottunk egymással. Még csak egymásra sem néztünk. Minden reggelünk kínosan kezdődött. Mióta Angela felmondott, nem tudjuk miért, azóta Zayn a nappali, valamint éjszakai őr a női börtönben. Hétköznaponként mikor kinyitotta a rácsokat, szinte minden nap megpróbáltam vele beszélni, de nem akart. Nem hallgatott meg. Pedig nekem kéne sértődöttnek lennem, és nem neki, hisz én semmit sem csináltam. Ő csókolt meg, ő vitt abba a szobába, ahol a zongora van. Ő kezdett ki velem, és nem én vele. A mindennapok nehezen telnek idebent, és lassan. Szinte csigalassúsággal, és még mindig nem kaptam semmit sem. Nem volt bíróság, egyszerűen semmi. Nem kaptam értesítést, hogy meddig tartanak itt, de ez az érzésem, hogy sokáig. A napok majdnem mindegyike úgy telik, hogy a hátamon lévő gyűlölködő  tekintetek majd át szúrnak, és ez nem jó. Ezt a belül marcangoló, szinte már fájdalmas érzést valahogy enyhítenem kellet, és sikerült is. Csak nem a legjobban sültek el a dolgaim idebent. Már jó pár nap el telt azóta, hogy Christa drogot hozott nekem. Ezekben a kis pirulákban találtam meg azt a csodát, amit már rég kerestem. Azt a boldogságot, amit Zayn-től nem kaphatok meg. Tudom, hogy nem jó dolog ez, és ha rájönnek, hogy drogozunk itt többen is, akkor végünk van. De nem érdekel. A pirulák hatása miatt végre újra szabadnak érezhetem magam, és így gyorsabbnak tűnnek a nappalok, az éjszakák. Christa egy hete jött a börtönbe, és a mi cellánkba rakták be. Szimpatikus lánynak tűnt már első ránézésre, és hamar össze is barátkoztunk. Majd egyik nap megláttam őt a mosdóban, amint beveszi a gyógyszereket. Kíváncsiságomnak köszönhetően utána mentem, és bevettem én is néhányat. Úgy gondoltam, hogy ha ő ettől jobban érzi magát, akkor rám is hatni fog. És hatott. Elterelték a gondolatom mindenről. A szeretetről, amit Zayn iránt érzek, a bűntudatról, a gyűlöletről. Amy jelenléte felkavart engem. Akkor nem kellett volna ide be jönnie, és nekem nem kellett volna azt mondanom, amit. Megbántottam őt. Akkor egy percig azt éreztem, hogy bocsánatot kérek tőle, de nem tettem. A nővérem iránti szeretetem gyűlöletté alakult át abban a pillanatban, mikor rám kente mindezt. A gyilkosságot.
- Alex. - hallom meg Chrita hangját az ajtó mögül. Azt hiszem, tudom, hogy miért van itt. - Idebent vagy? - kopog be a vécé ajtaján. Sóhajtók egyet, elrejtem a zsebembe a kis tasakot, amiben a bogyók vannak, majd kimegyek hozzá. A lány kék tekintete csillog, úgy tűnik boldog valamiért.
- Történt valami? - kérdezem kíváncsian, de nem szól semmit sem. Mosolyogva belenyúl a zsebébe, és kivesz belőle egy doboz cigarettát. - Minek az neked? - kérdezem a dobozra mutatva.
- Erős dohányos vagyok, és most végre a nővérem küldött be nekem. És nem csak ezt. Pár pirulát is csomagolt egy szendvicsbe.
- Szendvicsbe? Az ilyeneket nem ellenőrzik, hogy nehogy legyen benne valami? - kérdeztem meglepetten.
Christa megrántja a vállát, majd a tükörhöz megy, s megigazítja fekete haját.
Az ajtón belép a négy grácia, tekintetüket le sem veszik rólunk. Kérdőn néznek ránk, azt hiszem azt várják, hogy kimenjünk. Két nappal ezelőtt volt egy kisebb összetűzésem velük. Megint. Úgy tűnik, nem akarnak nekem békén hagyni. A nagydarab nő, akinek a nevét akkor tudtam meg, folyton les engem. Minden léptem követi, de nem csak az enyém. Zayn után is áskálódik, és ez nem tetszik. Unottan megyünk ki Christa-val az udvarra. Kihasználjuk a két órás "szabadság" minden percét. Ritáékhoz csatlakozunk, akik az egyik asztalnál nevetnek valamin. Még egyszer benyúlok a zsebembe, s ellenőrzöm, hogy meg van e a tasak. Ezt Jade és Rita nem tudja, és nem is akarom, hogy megtudják. Csalódnának bennem.
- Alex. Hallottad, mi fog történt? - mondja Rita vidáman. Megrázom a fejem, kíváncsian fordulok felé, s várom, hogy mesélni kezdjen. - Szóval. Kezdem előröl akkor megint, csak hogy ti is halljátok a hírt.
- Elkezdenéd végre? - kérdezzük szinte egyszerre Christa-val. A lány kuncog, majd beletúr vörös hajába, és beszélni kezd. - Szóval akkor. Jövőhéten jönni fog ide egy fotós, hogy képeket készítsen erről a börtönről. Mert ugye ez az ország egyik legjobb női börtöne, ha úgy vesszük. És állítólag a fotós hoz magával cuki kis emberkéket, akik majd videózni is fognak, és lesz állítólag kis film is. Aj, már annyira várom. - ugrál örömében Rita. Én már megszoktam tőle ezt a lelkesedést, szinte mindennek örül, de a fekete hajú még nem. Furán nézi, ahogy Rita ugrándozik, és nevetgél. Majd megszokja ő is. Mosolyogva figyelem, ahogy Jade is elneveti magát végre, de figyelmem hamar máshová terelődik. Zayn jött ki az ajtón, és megállt a fehér fal előtt. Tőlünk legalább ötven méterre van, de még innen is látom rajta, hogy valami baja van. Tekintetem nem bírom róla leszedni, legszívesebben odamennék, és megkérdezném tőle, hogy mi a baj, de nem merek. Félek, hogy újra csak elküldene, vagy ami még rosszabb lenne, hogy meglátna, és inkább visszamenne. Apró rúgást érzek bokámon, féloldalasan Jade felé fordulok. Ő észrevette, hogy Zayn-t figyelem. Aprót int fejével, arra biztat, hogy odamenjek hozzá. Halvány mosoly ül arcomra, nagy levegőt veszek, majd felállok. Lábaim mintha leragadtak volna egy pillanatra, nem bírtam megmozdítani őket. Jade sóhajtva feláll, vállamnál fogva lök rajtam egyet. Majdnem orra buktam, de végre megindultam. Több tekintet is rám szegeződik, de nem foglalkozom vele. Csak megyek, egyre jobban közeledem felé. Barna szemeit szemeimbe fúrja, kérdőn néz felém. Amikor oda érek, nem szólok, csak mellé állok. Csendben várom, hogy mit reagál. Ellöki magát a faltól, és be indul, tudomást sem véve arról, hogy itt vagyok, és hogy mellette állok. Vagyis csak álltam, mert már be ment. Ledermedve állok, és várok, hátha visszajön. De nem. Én is ellököm magam a fehér faltól, és utána megyek. Zayn nem ment tovább az ajtótól, ott állt mellette. Azt hiszem, csak nyugodtabb helyen akar lenni. Tudta, hogy úgyis utána jövök, azért nem szólt.
- Zayn. - szökik ki számon a neve, amit azonnal meg is bánok. Fejemet lehajtom, a cipőm orrát kezdem nézegetni. Nem mintha olyan érdekes lenne, de el kell terelnem a figyelmem.
- Megváltoztál. - mondja halkan. Fejemet felemelem, kérdőn nézek felé. - Már nem olyan vagy, mint mikor ide kerültél. Mint mikor ketten voltunk a zongoránál. Vagy mikor megcsókoltalak. Megváltoztál, de nem jó irányba. - mondja ki a szavakat, de nagyon halkan, rekedtes hangon. Elgondolkodom azon, amit mondott. Igen, lehet megváltoztam. De miatta lettem ilyen. Ha nem kezd el kerülni, és ha nem csókol meg, akkor most nem lenne a zsebeimben eldugva egy tasak, benne droggal. Őt hibáztatom, de legbelül tudom, hogy én is az vagyok.
- Ne mondd ezeket. Te is tudod, hogy nem magamtól lettem ilyen. - célozgatok arra, hogy ez nem csak az én hibám. Úgy látom  értette a célzást. Tekintete megváltozik, arcáról nem tudok semmit leolvasni.
- Azt mondod, hogy én tehetek erről? Hogy én vagyok a felelős azért, mert tönkreteszed magad? Alex! Nézz már tükörbe. Szerintem ha csinálnánk rólad most egy fotót, és  a régihez tennénk, akkor fel sem ismernéd magad. - felemeli hangját, hitetlenül megrázza a fejét.
- Igen? Hát tudd, hogy miattad lettem ilyen! - ordítom, mélyen a szemeibe nézek. Próbálom nem elsírni magam, de a szememet szúró könny végigfolyik arcomon. És azt követi a többi. - Nem tudod, hogy mit éreztem akkor, mikor megcsókoltál, és főként nem tudod, hogy milyen pocsék érzés volt az, mikor még csak rám sem néztél. Nem tudod, hogy milyen nehéz volt nekem minden nap látnom téged, minden egyes reggel a te arcod megpillantani először. - hangom elcsuklik, ismét lenézek a földre, és megrázom a fejem. - Nem tudsz te semmiről sem!
Zayn kínosan elneveti magát, államat kezével emeli fel. Kényszerít, hogy a szemébe nézzek. Barna íriszekben csalódottságot fedezek fel, és egyben dühöt is. De nem tudom, mindezt miért.
- És te tudod azt, hogy nekem milyen nehéz volt az utóbbi két hét? Tizennégy nap nem sok, de ezek a napok inkább éveknek tűntek. Minden egyes nap egyre rosszabb lett. Tudod te, hogy hányszor akartam veled beszélni, és hogy hányszor akartam bocsánatot kérni, amiatt ami történt? És, hogy valamennyiszer reggel kinyitottam azt a kurva rácsot, hányszor akartalak megölelni, és bevallani, hogy szeretlek? De én gyáva féltem attól, hogy mit reagálnál. - a szavak csak úgy ömlöttek a szájából, engem pedig mind sokként ért. Nem  szólalok meg, igazából nem is nagyon tudok mit mondani erre. Azt mondta szeret. De ha így van, akkor mégis mi a fenéért szenvedünk mind a ketten? Ha már a kezdetektől így volt, akkor miért nem tudta elmondani nekem ezeket? Miért hagyta, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok? Ezek a kérdések belül szétmarcangolnak, érzem, ahogy az adrenalin nő bennem, és olyan fogok tenni, amit nem kéne. És megteszem. A tenyerem Zayn arcán csattan. Kezét a pirosodó felületre helyezi, kérdőn néz rám. Mielőtt megkérdezné, hogy ezt miért kapta, választ adok rá. Hosszú, érzésekkel teli választ.
- Mert megérdemled. De főleg azért, mert hagytad, hogy olyat tegyek, amit soha nem akartam, és mert nem mondtad előbb, hogy mit érzel irántam. - szemeim ismét könnyekkel gyűlnek meg, de most nem a fájdalomtól. Hanem a boldogságtól, de egyben a dühtől is. - Zayn... - halkan mondom ki nevét, homlokomat az övének támasztom. Érzem szuszogását, a meleg levegőt. Mindössze két centi választ el minket egymástól. Most érzem őt igazán közel magamhoz. Érzem  a szíve dobogását, és a keze érintését a derekamon. Karomat lassan nyaka köré fonom, és félénken kezdeményezek. Apró puszikat adok alsó ajkára, de a puszikból hamarosan csók lesz. Egyik kezét leveszi derekamról, a tarkómhoz emeli, és közelebb húz magához. A csókja édes, érzelemmel teli. De valami megzavar minket. Hallom, ahogy nyílik az ajtó, elhúzódunk egymástól. Hát persze, hogy az a személy lépett be, aki utál engem, és persze, hogy ilyenkor kell megzavarni minket. A szemeiben düh izzik, keze ökölbe van szorítva. Most aztán tényleg ideges.