10. rész - Bátorságpróba/1

Sziasztok! El sem hiszitek, mennyire sajnálom, hogy csak most jön rész, de egyszerűen nem volt időm, sem pedig ihletem. Ahogy most sincs, és a rész is valami borzasztó lett, de azt hiszem itt az ideje ennek a résznek. Mindegy. Azért remélem, hogy titeket megfogott valami benne, és hagytok valami megjegyzést. És még valami. A részek innentől nem jelen időben íródnak majd, hanem múltban. Remélem, hogy nem zavarlak vele össze titeket, de el sem hiszitek, mennyire nehéz jelenben írni. Legalábbis nekem. Mindegy. A lényeg, hogy múlt időben fogom írni innentől, és visszaemlékezésként fogom "bemutatni", azaz az epilógus ismét jelenben lesz. Majd az ez előtti részeket is átírom múltba. 

Emily

- Te mi a fenét keresel itt? - Zayn hirtelen elengedett, mikor észrevettük, hogy valaki bejött. És ez  a valaki nem más, mint Lola. A börtönben mondhatni a legnagyobb ellenségem, a három barátnőjével együtt. - Neked nem kint kéne lenned a többiekkel? - dobta felé a kérdést a férfi.
- És neki? Neki is kint kéne lennie nem? - fordult felém. Ha a tekintettel ölni lehetne, én már biztos halott lennék. Lola keze még mindig ökölbe volt szorítva, folyton engem nézett, de néha Zayn felé is pillantgatott.
Zayn kifújta a levegőt, éreztem rajta, hogy kezdett ideges lenni, amiért megzavart minket. Megrázta a fejét, majd kinyitotta az ajtót, és kitessékelt mindkettőnket. Ő is kijött, s kulcsra zárta az ajtót. Lola ment vissza a barátaihoz, vagy inkább a csatlósaihoz, akiket bármikor, bárhol ugráltathat, én pedig visszafordultam Zayn felé. Aprót biccentett a fejével, jelezve, hogy menjek én is. Kissé csalódott voltam, amiért nem tudtunk beszélni kettesben. Gondolataim nem hagytak nyugodni, folyton az járt a fejemben, hogy mi lesz. Mi lesz kettőnkkel, és főleg, hogy mi lesz ezek után. Együtt leszünk, vagy nem? Ezek a kérdések szétmarcangolnak engem. A szívem azt suttogja, hogy ennek lehet folytatása, de az eszem épp az ellenkezőjét.
- Hé, Alex. - bökött oldalba Christa, amire felébredtem gondolataimból. Egyik kezemmel dörzsölgetni kezdtem az oldalam, a lány elég erősen bökött meg. Kérdőn felé néztem, mire ő huncutul elmosolyodott. - Mi történt Zayn és közted? - kérdezte. Ritáék is meghallották a kérdést, több szempár szegeződött rám.
- Semmi. - mondtam alig hallhatóan, majd felálltam. - Én most megyek. Nem érzem jól magam.
Nem törődtem a lányok kérésével. Ők azt szerették volna, hogy maradjak, és mondjak el mindent. Ők tudták, hogy nem mondok igazat, én pedig azt tudom, hogy úgysem fognak békén hagyni addig, míg el nem mondom nekik. De nem fogom, mert nem tehetem. Ez Zayn és az én titkom, senkire sem tartozik ez a dolog.

Visszaérve a cellához, eléggé elszomorodtam. Minden életkedvem elszállt, legszívesebben megszűntem volna létezni. A gondolataim újra megtámadták fejemet. Ugyan az az egyetlen egy mondat visszhangzott. Mi lesz ha... És nem volt befejezve. Nem volt befejezve, mert nem tudom, hogyan fog végződni ez az egész dolog. Zayn bárkit megkaphat, miért pont én kellenék neki? Idebent több, mint nyolcvan nő koslat utána, és vágyik rá. Miért pont engem nézett ki magának?
Minden egyensúlyomat elhagyva dobtam le magam az ágyra, fejemet a fehér, piszkos falnak döntöttem, lábamat törökülésbe helyeztem. Ujjaimat tördelni kezdtem, ezzel enyhíteni próbáltam idegességem. Valamiért ideges lettem, és rossz előérzetem támadt. Úgy gondoltam, hogy abban a pillanatban be kell vennem valamit, különben megőrülök. Felálltam, és óvatosan előhúztam az ágyam alól a kis dobozt, amiben a pirulák vannak elrejtve, majd gyorsan a zsebembe rejtettem egy szemet. A cella küszöbében körülnéztem, hogy nincs e a közelben valaki, majd a mosdóba indultam.  Odaérve kinyitottam az egyik vécé ajtaját, és bementem, majd leültem a lehajtott vécére. Elővettem a zsebemből a piros színű gyógyszert, és bevettem. Egy pillanat alatt elárasztott a bűntudat. Tudtam, hogy nem szabad, de én mégis csináltam. Mint mikor kiskoromban rágtam a körmöm. Az anyám megtiltottam, de én mégis minden nap lerágtam. Akkor is bűntudatom volt, és most is. Tudom, hogy ezzel csak saját magam roncsolom, de nem érdekelt. Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy ellenszegüljek a kísértésnek, és hogy ne vegyem be a gyógyszert. Hangokat hallottam a zárt ajtó mögül, szívem dörömbölni kezdett mellkasomban. Hangos viháncolást hallottam, azt hiszem, Lola három csatlósa az. De akkor hol van ő? Éreztem, hogy a pirula kezd hatni, akaratlanul is széles vigyor keletkezett arcomon, pupilláim kitágultak. Egy laza mozdulattal kilöktem a vécé ajtaját, és kimentem rajta. Nem tévedtem. Tényleg csak hárman voltak, és épp a tükör előtt sminkelték magukat. Mint akik diszkóba készülnek. Undorodó tekintettel végignéztem rajtuk, és a kijárat felé indultam. A hátam mögött hallottam, hogy összesúgnak valamin, aztán elnevetik magukat. A gyógyszer teljesen hatott, mintha a mennyországban lettem volna. Egyensúlyhiány miatt nem tudtam tovább menni, a rozsdás kilincsbe kellett kapaszkodnom, és azon megtámaszkodnom, különben összeestem volna. Néhány másodperc múlva egy kezet éreztem vállamon, és egy másikat is, ami a derekam simogatta. Hozzám értek. Féloldalasan feléjük fordultam, és próbáltam lelökni magamról a kezeket, de minden erőm elszállt. Szerintem rossz gyógyszert vettem be, aminek csak két percig van hatása, azután meg elveszi minden erőd.  Christa figyelmeztetett engem, mikor odaadta nekem, de nem figyeltem, most pedig a lehető legrosszabbkor vettem be. Össze voltam zárva három elviselhetetlen lánnyal, akik nem hagytak nekem békén, és elég durva játékokba kezdtek, aminek én voltam az áldozata.
- És most... - suttogta a fülembe az egyik. - .. azt teszed, amit mondunk, különben büntetésben lesz részed.
A látásom homályosnak tűnt, a karjaim zsibbadni kezdtek. Borzasztó érzés volt.
- Mennyetek a fenébe. - mondtam, szinte alig hallhatóan, de meghallották.
- Mit mondtál? - kérdezte Lisa. Azt hiszem, így hívták az egyik lányt. - Ne merd még egyszer ezt mondani! - ordította, majd egyik kezét felemelte, és pofon vágott. Nem fájt, szinte nem is éreztem az ütés erejét. A drog teljesen elzsibbasztotta a végtagjaimat, és az arcomat is. Megfordítottak, és az ajtónak szorítottak. Féltem. Féltem, mert nem tudtam, mit akarnak velem tenni, és mert még csak védekezni sem tudtam, ha esetleg bántani akartak volna.  De bántottak engem, nem is akárhogy. Akkor, abban a húsz percben, megaláztak engem. Akkor értettem meg, hogy ami a börtönben folyik nem habos torta, hanem a kőkemény pokol. Mindig is sejtettem, hogy ott az élet nem könnyű, és hogy olyan emberek kerülnek oda akik elkövettek valamit. Valamit, ami nem szép dolog más emberrel szemben. Valaki gyilkosságért ül, valaki rablásért, és még sorolhatnám. De én.... én nem tartoztam oda.

A látásom még mindig homályos volt, és a végtagjaim is zsibbadtak, de már nem annyira, mint pár perccel ezelőtt. A három lány vihogni kezdett, majd az egyik elővett egy kötelet a zsebéből, és felém közeledett. A szívem dörömbölni kezdett, nagyon féltem, hogy mit akarnak velem csinálni. Lisa a csuklómnál fogva felrángatott a földről, a másik pedig szorosan hátra kötözte azokat, s a sarokba lökdöstek és kigáncsoltak, így a térdemre rogytam. A harmadik lány leguggolt a hátam mögé, közelebb hajolt a fülemhez, és suttogni kezdett.
- Most pedig engedelmeskedsz nekünk, vagy Lola már nem lesz veled ilyen kedves, Katicabogár. - mondta. Csókolgatni kezdte a nyakam, közben pedig az egyik kezével elkezdte kigombolni az ingemet. A hányás kerülgetett, minden egyes érintésénél kirázott a hideg. Az undor amit akkor éreztem hatalmas volt, de semmit sem tudtam tenni. A kezem ki volt kötözve, az a nő teljesen rám nehezedett a testével, szinte mozdulni sem tudtam. Csak tűrtem azt, amit velem csinált, nem tehettem mást. - Jó kislány. - hangja rekedtes volt, érintése lágy, de mégis kemény és erőszakos. - Most hagyjatok minket magunkra! - parancsolt rá a másik kettőre, akik engedelmeskedtek neki. Lola mellett ő a második nő akinek úgy nevezett hatalma van idebent.
Grace  velem szembe állt, és méregetni kezdett. Tekintetében láttam valamiféle vágyat. Fekete íriszeiben égett ez a vágy, de bennem csak a harag élt. Megpróbáltam kikötözni a csomót, de nem ment, és a  vékony kötél már szinte belefúródott a bőrömbe. Égetett. Grace két kezével benyúlt az ingem alá, és levette rólam a ruhadarabot, s a sarokba dobta. Majd erőszakosan újra megcsókolt, amit nem viszonoztam. Hát persze, hogy nem viszonoztam. Szemeimbe könnyek gyűltek, egész testem remegni kezdett. Akkor tudtam meg, hogy valójában mit is akar: lefeküdni velem akaratom ellenére.
Grace eloldozta a kezem, azonnal ellöktem magamtól, és megpróbáltam felállni, de visszaestem.
- Én ezt nem tettem volna. - ismét felpofozott. - Én próbáltam veled kedves lenni, és gyengéd. - majd megint megütött, amit már meg is éreztem. - De nem éltél ezzel a lehetőséggel. Esélyed lett volna egy jó kis dugásra, amit még te is élveztél volna. De ha nem, hát nem. Te akartad, kislány! - kezeit erőszakosan a nyakam köré fogta, és felrántott a földről. - Most megtudod, milyen is a börtön élet, Katicabogár! - és abban a pillanatban nekiszorított a falnak. Mindössze néhány centi választott el egymástól. Egyik kezével még mindig erősen fogta a nyakam, ezzel meggátolva, hogy szökni tudjak, a másikkal pedig a nadrágomat húzta le, ami leesett a földre. Csak a fehérneműben, szinte mesztelenül álltam előtte. Eltávolodott tőlem, és szemeivel végigmért. Az az érzés, amit akkor éreztem.. csak a megalázottság volt. Az életben senki nem csinálta ezt velem, Senki nem ütött meg, csak egyszer Amy. De rajta kívül senki.
- Ne csináld ezt kérlek. - mondtam halkan. Hangomban hallani lehetett a félelmet. A lány rám nézett, majd hangosan nevetni kezdett.
- Nem ismersz te engem. Ha valamit akarok, azt megszerzem, és ha azt a valamit akarom, senki sem állíthat meg. Remélem vetted a célzást.
Szemeimet égették a sós könnycseppek, de már csak azért sem sírtam el magam. Próbáltam magam erősnek mutatni, nehezen ment. Vészesen közel voltam ahhoz, hogy megüssem őt, de akkor csak rontottam volna a helyzeten. Mély levegőt vettem. Éreztem azt az erős parfüm illatot rajta, amit annyira utálok.
Grace az ujjbegyét a fekete alsóneműm szegélyébe vetette, és egyre közeledett lentebb és lentebb. Éreztem, hogy a pulzusom az egekben van, és az adrenalin szintem is feljebb ment a kelleténél. Hozzám nyúlt. Két ujját hirtelen belém vezette, a fájdalomtól felszisszentem. Azt hittem, ott helyben kettétörök. Azonnal nagyon gyorsan kezdte mozgatni bennem ujjait. A fájdalom átjárta testem, lábaim remegni kezdtek. Ajkait rá tapasztotta az enyémekre, nyelvét erőszakosan dugta számba. Sokkot kaptam. Ilyen velem még soha nem történt, csak előre bámultam és tűrtem. Üveges tekintetemből immár kifolytak a könnyek, nem bírtam tovább. Kulcscsontomnál éreztem meleg leheletét, és hallottam, ahogy zihál. Szememet behunytam, mikor éreztem, hogy kihúzta belőlem az ujjait. Már nem fájt, megszoktam az érzést. Már csak az fájt a legjobban, amit tett velem. Megalázottnak éreztem magam, minden önbizalmam elvesztettem. Leültem a földre, fejemet a térdemre hajtottam. Hallottam, ahogy megnyitja a csapot, és kezet mos, aztán gúnyosan nevetve felöltözik.
Amikor végzett leguggolt elém, egyik kezével kényszerített, hogy fel nézzek rá. - Még nem végeztünk. - mondta, majd felállt, és az ajtó felé indult. - És még valami. Zayn közelében nem akarlak meglátni, különben máskor nem lesz ilyen szerencséd.